Kicsit besegítek az élménybeszámolóba, ha már úgyis délutánig itthon lógatom a lábamat. :)
Szóval buszt kellene találnunk, hogy eljussunk Stratfordba, ahol Vincent felszed minket. Már a jegyárusítás megtalálása is nehézségekbe ütközött, viszont szerencsére kis bolyongás után ráakadtunk egy automatára, ahonnan beszerezhettük a vágyott buszjegyeket, és még emberekkel sem kellett beszélnünk közben- tiszta haszon. :) Jött a következő kihívás: odatalálni a buszhoz. Na, ez nem volt valami szervezett. Rajtunk kívül még sok kétségbeesett turista kereste a buszállomást, egy ideig őket követtük trükkösen. De ők is csak keringtek összevissza, úgyhogy összeszedtük a bátorságunkat, és megkérdeztük az információnál, hogy akkor most mi van. Látjuk azt a jegyirodát? Igen. Na, amögött van a mozgólépcső, azon menjünk le, és ott találjuk magunkat, ahol akarjuk. Ennél jobban el se dughatták volna! Szerintem minimum egy hatalmas, feltűnő színű plakát kellett volna, hogy oda menjél, szerencsétlen, ha buszozni akarsz. Kis szerencsétlenkedésünknek köszönhetően jól lekéstük a buszt, legközelebbi félóra múlva, Vincent meg már kicsit aggódott, hogy hol vagyunk.
Kis fagyoskodás után végre felszállhattunk a buszra. Nagyon menő volt, kamerával kivetítve, hogy mi látszik kint, becsatolható biztonsági övek, a kisebb hólyagúak számára mosdó (:D ez is fontos ám, hogy ilyenre odafigyelnek!)... csak az ajtaja volt rossz oldalon. :D Ahogy beljebb értünk a semmi közepéből, nekiálltunk csodálkozni, hogy hűűűű, de szép házak, meg piros telefonfülke, piros emeletes busz, remélem utazunk ilyenen, és egyáltalán, milyen király hely még így sötétben is. Stratfordba megérkezve Vincent örült nekünk, átnyújtotta az Oystereinket (ez ilyen buszjegy helyett használt kis műanyag kártya, olyan, mint egy bankkártya, kell rá pénzt tenni, és ha felszállsz a buszra, metróra, stb, oda kell tartani egy érzékelőhöz, ami csipog és leszedi a pénzedet róla), és felszálltunk egy piros emeletes buszra. (Jeeeeeeejj!) Az valami horror volt! Mármint a felszállás. Egy gombócba összetülekedtek az emberek és pogóztak az ajtónál. Néztem is rémülten, hogy elkeveredek a srácoktól és még abban sem vagyok biztos, hogy ezt az Oystert hogy használják... de aztán fent voltunk, és az emeleten le tudtunk ülni, úgyhogy szuper volt. :) Útközben láttunk szép épületeket, rengeteg hajvágó szalont és legalább ugyanennyi gyorskajáldát. Ilfordba érve beszaladtunk egy helyi boltba ennivalót venni (na meg egy kék színű gin és pár Iron Maiden-es sör is valahogy a kosárba került :D ), aztán hazasétáltunk. London azon részén pakisztáni negyed van, sok bevándorló, sok szemét. Nem túl szívderítő. Az annál inkább az volt, mikor végre hazaértünk, ittunk (a reptér óta nem vettünk vizet magunkhoz) és elsétáltunk a közeli csirkéshez, hogy beszerezzük a hétvége közel sem utolsó hamburgerét. Boldogan felfaltuk, ittunk egy kis gin-tonikot, majd jó éjszakát mondtunk egymásnak. Ja, majdnem elfelejtettem, a fürdés érdekesen sikerült, mert tök más bojler van ott, mint itthon, tekergetni kellett rajta mindenfélét, és mire rájöttünk, hogyan csinálhatunk meleg vizet, félig belefagytunk a kádba. (Műszaki részletekről majd PeterF, én nem értek a lovakhoz. :D)
2. nap
Korán felkeltünk, hogy reggeli után odaérjünk a Madame Tussaud panoptikumba a jegyeinkért, amiket Vincent lefoglalt nekünk. Mielőtt vonatra szálltunk, feltöltöttük az Oystereket pénzzel (hát tiszta stressz volt, a türelmetlen turbános a pénztár mögött, ráadásul nem értettem, mit mond, úgyhogy lányos zavaromban majdnem fogtam a kártyákat és a pénzt és elfutottam velük). A vonat az itthoniakhoz képest tiszta és kulturált volt, egyetlen hibája, hogy mosdó nincs a londoni vonatokon, pedig örültem volna egynek. Stratfordba érve metróra szálltunk, ami ugyancsak jobb állapotban volt, mint a budapesti társai. A Baker Streeten leszálltunk, és kis séta után a Madame Tussaud-hoz értünk. Még nem volt nagy sor szerencsére, úgyhogy hamar a jegyeinkhez jutottunk. És kezdődhetett a móka! Nagyon sok fotót készítettünk, lefényképezkedtünk Morgan Freeman-nel, a Terminátorral, Shrek-kel, Albert Einstein-nel és még rengeteg más hírességgel. Az ijesztgetős labirintus előtt kicsit féltem, hogy nagyon félelmetes lesz, nem is akartam igazán bemenni, de inkább mégis a srácokkal tartottam, minthogy kint megvárjam őket. Végülis nem volt nagyon rémisztő, sötét volt, meg zombinak öltözött színészek ránk ugráltak. Sikítottunk nagyokat! (Egyébként nagyjából lehetett tudni, hol van valami, mert ott az előttünk lévők is visítottak.) Ami a legjobban tetszett a panoptikumból, az a Spirit of London Ride volt, beültünk kis taxi alakú kocsikba és végigmentünk az időben. Húúú, a pestises rész nagyon büdös volt! Jó, hogy nem akkor éltünk! Az utazás után még egy Marvel szuperhősös 4D-s mozi is várt ránk. Azt is élveztem, bár a 4D nem igazán lesz a kedvencem (vizet fújtak ránk, meg piszkálták az üléseket... na most a Titanic vagy az Éhezők viadala 4D-ben... inkább el se akarom képzelni). Az ajándékboltban kigyönyörködtük magunkat, de nem vettünk semmit.
A panoptikum után elindultunk a King's Cross pályaudvarra. Útközben fényképeztünk sok szép épületet. A pályaudvar mellett volt a St Pacras templom, aminek a nevét mindig St Pancreas-nak (pancreas= hasnyálmirigy) olvastuk. :D A pályaudvaron megnéztük a 9 és 3/4-ik vágányt a Harry Potter filmből, de csak oldalról fényképeztük le, mert hatalmas sor állt ott fotózkodás céljából, azt nem akartuk végigvárni.
A nap következő részét a Science Museum-ban töltöttük. 5 emeletnyi tudomány! Majdnem 5 órán keresztül jártuk a kiállításokat. Az űrkutatástól kezdve az orvostudományon át az információs technológia fejlődéséig mindent megnéztünk. Szakmai élvezkedés: patika is volt kiállítva az 1900-as évekből. :) No meg rengeteg játék, interaktív szórakozás. Ez mégis más, mintha csak mész végig és nézel ki a fejedből. A "Who am I" részen sok játékot lehetett játszani, ami arra világított rá, mi játszódik a fejünkben. Nagyot nevettünk, mikor Vincentnek a játék azt mondta, női agya van. Pedig néhány kérdést már direkt el is rontott. :) (Ő annyira nem nevetett, kicsit már látszott szegényen a kaja hiánya és a kiállítás- túladagolás.)
A Science Museum utáni küldetésünk az ebédvacsora megszerzése volt. Először egy holborn-i pubba metróztunk el, nem messze Vincent munkahelyétől, de szombat délután, ráadásul rögbimeccs közvetítése közben egy szabad helyet sem találtunk. Irány Stratford, ahol a Goose nevű pubban nagy nehezen sikerült egy asztalhoz telepednünk. Fish&chips-et akartunk rendelni, de Vincent azt mondta, hogy az csupa panír, így esett a választás a harmadik hamburgerünkre a hétvégén. Nem mondom, nagyon finom volt, gigantikus marhahús pogácsa a közepén, bacon szalonna, hmmmm. Néhány Guiness sör (részemről egy kóla) elfogyasztása után hazaindultunk. A buszon vágni lehetett a fű szagát, először nem tudtuk, mi az a büdös, de Vincent felvilágosított minket, hogy ez az. Otthon eldobtuk magunkat, megismerkedtünk Vincent egyik lakótársával, beszélgettünk, gin-tonikoztunk, harcoltunk a bojlerrel, aztán ágyba bújtunk.
3. nap
Kicsit tovább aludtunk, mint szombaton. Reggeli után elvonatoztunk- metróztunk a London Eye-hoz. A metróról leszállva egy kellemes hangú hölgy tájékoztatott minket, hogy vészhelyzetet jelentettek és azonnal hagyjuk el az állomást. Kicsit betojtam, hogy bomba van az alagútban és mind itt halunk! Az állomás azonnal elhagyása fegyelmezetten történt, senki nem taposott agyon senkit (ami számomra nagyon meglepő, de kellemes meglepetés volt), viszont még így is vagy 5 percet igénybe vett, amíg a kanyargós alagutakon keresztül a felszínre bukkantunk. A London Eye előtt nézhettünk róla 4D-s videót, szép volt nagyon. Az óriáskereket Vincenttel ketten hódítottuk meg, P addig mutatványosokat nézett a földön (elég volt neki a repülés okozta sokkélmény meg a London Eye úgy 10 évvel ezelőtt). Nekem tetszett, lefotóztam a Big Ben-t, a Temzét, a felhőkarcolókat. Sokat javított az élményen, hogy a kis üvegkapszula, amiben voltunk, nem lifegett összevissza, hanem szépen stabilan állt (illetve csúszott) a sínjén. Visszatérve aztán elindultunk az Imperial War Museumba. Közben kitört a tipikus londoni időjárás, takony eső és szürkeség.
A Háborús Múzeum inkább a fiúk szórakozását szolgálta, de hát ha előző nap végigjárták velem a Science Museum-ot, megérdemeltek ennyi jutalmat. :) Az I. világháborúról nagyon részletes kiállítás szólt, fegyverekkel, videókkal, korabeli egyenruhákkal, rakétákkal. Még be is lehetett öltözni egy kicsit, készültek is mókás fotók. A világháború és egy müzliszelet elfogyasztása után új erőre kapva nekivágtunk ismét csak 5 emeletnyi kiállításnak. Tankok, fegyverek, japán kardok, gulyáságyú, Birodalmi Sas, atomrobbanás és ami szem- szájnak ingere. A Holokauszt kiállítás elég megrázó volt, de nekem az tetszett a legjobban. Elég szörnyű, hogy ilyen bekövetkezhetett! (mármint nem a kiállítás, hanem a Holokauszt) A háborús kitüntetéseknél már annyira ledobta az agyam a szíjat, hogy mire rájöttem, hogy kell nézni a kiállítást, a felénél jártam (#nemvagyokszőke #szundiiiii). De onnantól érdekes volt.
Miután minden háborút megjártunk, valóban úgy néztünk ki, mint a vert hadak (főleg Vincent, aki magához képest keveset reggelizett, és már kezdett elfogyni a vércukra és a türelme is), és visszaindultunk Ilfordba, hogy a szükséges szuvenírek (csoki, mert nagyjából arra futotta a pénzünkből) megvásárlása után jöhessen a jól megérdemelt grillkolbász vacsora (nem hamburger, jééééé), Iron Maiden sör, Csabika gyümölcsturmixa, megismerkedés a többi lakótárssal. Az egyik lakótárs viselkedésén kicsit kiakadtam, annyi idős, mint anyám és nagyjából úgy viselkedik, mint húgom (csak húgom nem iszik annyit). És még a túró rudit is leszólta, hogy nem pöttyöst vittünk és ha kinn élnénk, tudnánk, mi a különbség a pöttyös és a nempöttyös között (de azért megette). Hát azért már na! Kis beszélgetés után mindenki elvonult aludni, nem kellett senkit se álomba ringatni.
4. nap. Hazautazás.
6-kor keltünk (én), szendvicsek, reggeli, pakolás, minden megvan?, ágyneműlehúzás, kóma. Búcsúzóul még letéptem a fürdőszobai villanykapcsoló zsinórról a műanyag fogantyút, jellemző, lett belőle nagy röhögés meg beszólás Vincenttől (mást is ilyen erősen rángatsz? hát csak vörösödtem lányos zavaromban, nem elég, hogy béna vagyok? :D). Az idő nem hazudtolta meg magát, eső, hideg, szél búcsúztatott minket. Pont elcsíptünk egy Stratfordba menő buszt, beértünk, és hogy még utoljára kiidegeltem Vincentet, hogy mosdót nekem, de sürgősen (többé nem fogja engedni, hogy meglátogassam :D). A rövid kitérő után vártunk egy reptéri buszt, nagy tömegben, két morcos férfi felterelt minket. A buszút nyugalomban telt, bár az előttünk ülő végig gusztustalanul köhécselt, bíztunk benne, hogy nem ragaszt ránk semmit.
A reptéren szépen bezacskóztuk a krémeinket és löttyeinket (ingyenesen elvihető, kitett tasakocskákba, bár úgy emlékszem, erről már volt szó a korábbi londonos posztban), rutinosan levetkőztünk, hamar átszaladtunk a biztonsági ellenőrzésen. Az időnket a boltok nézegetésével, beszélgetéssel és az utolsó hamburgerünk megevésével vertük el. Mit ne mondjak, a boltokban (kajás, hamburgeres) kiégett, barátságtalan eladókkal találkoztunk csak, amit egyrészt megengedhetnek maguknak (sajnos), mert aki enni/inni akar, az úgyis odamegy és megveszi a dolgokat, mert kintről nem tudja behozni pl a vizet a reptérre; másrészt viszont szerintem jobban kellene ezekre figyelni. A beszállás gyorsabban és simábban ment, mint Pesten, a repülőnk se késett. Az sem utolsó, hogy a beszálláshoz az utat végig fedett,fűtött épületben tettük meg, kb azt az 50 mértert nem, amíg elértünk a repülőhöz, de semmi levegőtlen bádogbódé és társai. A felszállás simábban ment, mint az odaúton, utána kicsit légörvénybe kerültünk, de nem volt vészes. Fotóztam párat a kilátásról a felhőkre. Leszálláskor ismét zötykölődtünk egy kicsit, de nem csapta úgy oda a repülőt. Amikor leszálltunk az emberek megtapsolták a pilótát, szemét vagyok, de ez a dolga, hogy rendesen csinálja és ne úgy kelljen minket kiskanállal összeszedni az utazás után,engem se tapsolnak meg, ha szép kúpokat öntök (de ha 10000 m magasan tenném, még az is előfordulhatna). A reptérről már sima volt a hazautunk, transzfer a kisautóhoz, pálya, Pakson kávé és 2 szép cirmos macska :), aztán este 8-kor otthon, édes otthon.
Pont végeztem, most ebéd, munka, jajjdehétfővan.
---
PeterF:
Nem is tennék hozzá semmit, azt hiszem minden megvan, magam sem tudtam volna jobban összeszedni :)
