Hát B***MEG! Többször is! Nagyjából ez volt a reakcióm, amikor feljött a stáblista a Végtelen Háború végén. Nem félreérteni, majdhogynem a legjobb értelemben volt ez az érzés bennem. Nem úgy, mint bármelyik DC film után, hogy erre még az időt is sajnálom ami ráment. Hanem úgy, h b*meg ez nagyon erős volt! Ebből hogy hozzák vissza a sztorit? Hogy ölhették meg azokat a karaktereket, akit megöltek? És miért voltak köztük a legjobbak is? Báááá!

Hogy milyen érzés volt? Gyerekkoromban volt egy nagyon jó könyvsorozat, amit imádtunk öcsémmel: Darren Shan. (A filmet felejtse el mindenki, borzalmas és feledésre ítélt lett!) Nos, annak a 12-ik, befejező részében volt egy hasonló pont: a könyv felénél járva, az hatalmas harc és dráma kellős közepén, egyszercsak meghal a főhős! Rövid, drámai belső monológ, majd hagyja, hogy a haldokló féltestvére megölje és így megmentik a világot. És akkor, még vissza volt a könyv fele. Azt hittem földhözcsapom, annyira meglepett és annyira erőteljes volt! Nos, kb ez az érzés jött elő, miközben néztem a stáblistát. 

Természetesen, a könyv még folytatódott - ahogy az Infinity War is két részes - ahol megoldották a dolgokat, mégpedig úgy, ahogy nem is gondolta volna az ember. Pont erre számítok majd jövőre :)

Spoilerek jönnek!

Spoilerek, tényleg!!!!

Például Dr Strange? Miért? Black Panther? Nick Fury??? Komolyan nem hittem a szememnek, hogy ezt megteszik! Oké, nyugodtabban - és spoilerekkel - folytatva, ez egy hatalmas film volt, minden tekintetben. Két és fél óra és annyi helyszín, szereplő, történés, hogy eszméletlen. A szereplőgárda akkora, mint máskor egy-egy mcu filmben összesen. 

Lokit sajnáltam, hogy most tényleg megölték, de a végső cselekedetében legalább megpróbálta, amit tudott. Nagy görény volt, de azért volt stílusa. Gamorát nem sajnáltam, sőt, igazság szerint, már jóval korábban meg kellett volna, hogy ölje magát. Ő tudta egyedül, hol van a lélekkő és hagyta, hogy Thanos a közelébe kerüljön. Igaz, hogy Quillel megígértette, hogy megöli, de ha egy valóságmanipuláló végtelenkő van annál, aki ezt nem akarja, hát esélytelen - gyökééér! A másik csaj, aki megakadályozhatta volna egy "ember" halála árán az egészet Scarlet Witch lett volna. Illetve megtette, de megint későn: ha olyan előtt robbantod szét az utolsó követ, akinek megvan az idő köve, akkor csak odasétál és visszatekeri az időt - gyökér 2.0!

Akire viszont rohadtul haragszom - bár legalább megdöglött - Quill. Tényleg csak annyit kellett volna tennie, hogy befogja a pofáját és tartja magát a tervhez - már majdnem leszedték Thanosról a kesztyűjét, akkor rugdalhatta volna, ahogy akarja - de nem, neki fel kell ébresztenie a kábulatból, hogy felpofozza Gamorra halála miatt. És ezzel lehetőséget adva arra, hogy Thanos kiszabaduljon, majd pedig végül kiirtsa a fél univerzumot.

Viszont, hogy kiemeljem a pozitívumokat is, mert ezek után úgy tűnhet, nem jó a film, vagy nem érdemes megnézni - DE! - írok pár pozitívumot is. A Stark és Strange párosa nagyon jól el lett találva, a pókkölök is nagyon jól muzsikál velük. Thor és Rocket szintén jól működik és az az MCU legtörpébb poénja: a három méteres óriás törpe kovács - Peter Dinklage. Egyszerűen szakadtam, amikor megjelent :D

Összesítve, maga a film epikus volt. A harcok látványosak és intenzívek, időnként a jófiúk is nagyon csúnyán kapnak, a karakterekből kihozták amit lehetett és a végkifejlet nem nagyon lehetett volna drámaibb! Igazság szerint, ez volt az a végkifejlet, amire Stark még az első bosszúállók végén utalt Lokinak: "nincs trón, nincs győztes opció, mert lehet, hogy nem tudjuk megvédeni a Földet, de bosszút állunk!"

Maradandó élmény és mindenképpen kötelező, aki valamennyire is követi az MCU világot, a rajongóknak KÖTELEZŐ!