A napokban gondolkoztam el rajta, hogyan tudnám ezt a jelenséget nevén nevezni, a címben látható az eredmény. Erre még egy index cikk is besegít a témakörben: Alig száz éve Európa még...

A gondolatmenetem lényege egy természeti törvényből fakad: a természet nem szereti a vákuumot. Először univerzumot akartam írni, de az úgy nem lenne helyes, bár technikailag teljes vákuum még a bolygóközi térben sincs, meglepően sok részecskét találtak benne - bár ettől a legtöbb élőlény még simán megförmed.

Szóval a szabály szerint, ha valahol űr keletkezik, azt a természet nagyon gyorsan betölti. Pontosabban a természet szereplői viselkednek úgy, mint a gázok: kitöltenek minden rendelkezésre álló helyet - ha valami eltűnik, akkor annak a helyét is be tudják tölteni.

Éppen ez a helyzet az emberi tudattal is. Arról már nagyjából tucatszor írtam, hogy a vallás véleményem szerint hogyan kapcsolódik a gyerekkori szülő szerepéhez, ebből a szempontból ott is egyfajta űr kitöltése történik: az személy gondolkodásába van egy foglalat arra, hogy valaki vagy valami nála nagyobb dolog irányítja az életét. Amikor ez már nem az anya, akkor lesz ez egy képzelt barát. Persze ennek lehetnek hasznos vonzatai is, de csak óvatosan. Szemforgatók

Azt látom, hogy az egyébként józan gondolkodásúnak tartott, teljesen "normális" - bár ilyen talán nincs is - emberek is kapkodnak a legelképesztőbb spirituális pótlékok után. Legyen az a piros karkötős kabbala, szívcsakrák, zoknimanók, bármi! Az emberek lelkében, fejében ez a foglalat tömegesen létezik és ha nem valamelyik konzervatívabb vallás ül bele, akkor jönnek a kisebb szereplők és azok fogják betölteni.

Vagy esetleg valamelyik országvezető...doktortábornokminiszterlenökúr - természetesen csak Észak-Koreára gondolva :)