Gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e ezt egyeltalán, de amint látható, megírom. Megvolt a sokak által várt mérkőzés, amin a portugál csapat félgőzzel is elverte a falábúakat. A meccs nagyobbik részében a portugálok nem hajtották szét magukat, hagytak is két lehetőséget, amiből az egyik egy valóban szép lesgól volt, a másik egy fejelés, amit persze a kapus simán megfogott. És ennyi, ezen felül csak kapkodás, aztán a végére 3 kapott gól - és persze jött a szerencsétlen kifütyült szerecsen mosdatása.

Igazából többet magáról a meccsről nem is mondanék, megnézni is inkább csak bűnös élvezet lehet: hallgathatod a kommentátorokat hogy pisilnek maguk alá már attól, hogy labdához értek a "hősök". Még akkor is, ha az éppen csak egy Faluvégi Baszdelőre SE szintjén történik, a rossz irányba, véletlenül :D

Ami viszont zavar, az igazából az, hogy ezt a cirkuszt is mi fizetjük. Te, Én, a melletted ülő, meg mindenki, akit csak látsz az országban, ha körülnézel. Mert a legtöbbje ezeknek a díszpintyeknek olyan csapatoknál játszik, ami leginkább állami pénzből/támogatásból megy, esetleg az adókerülés kategóriájú "TAO" pénzekből. (Az olyan pénz, amit adóban fizetne be egy cég, de odaadhatja valamelyik falábú képzőnek is helyette)

Még csak nem is az zavar, hogy ezek a jómadarak olyan fizetést tesznek zsebre havonta, amit becsületesen elég kevesen - és még ezért sem tudnak futni - hanem az, hogy te is tudnál egy szép hosszú listát sorolni, ahova ez a pénz tényleg kellene: kórházi fizetések, rendőrök, tűzoltók, oktatás és még sorolhatnám napestig.

Na ezzel együtt, amikor azt fejtegeti valaki, hogy "hát, akár meg is verhetjük a portugálokat, múltkor is kaptak párat" és közben az egekig magasztalja ezeket a gyökereket, akkor nagyon ki tud nyílni a zsebemben a bicska...