Túl vagyunk egy vadászbálon, ami egészen jól sikerült. Tekintetbe véve, hogy kicsit sűrű lett a hétvége, örültünk neki, hogy hajnali kettőkor már mások is befejezett közelinek érezték a mulatságot. A kaja jó volt, mint mindig, tombolt a tombola és még táncolni is tudtunk. A zene viszont, na az nem volt nyerő. Mulatós minden menyiségben - egyszerű dallam, még egyszerűbb szöveg, amiből a refrént hallod csak ki - mint a címben. Szerencsére valaki intézett pár jobbféle Bikini  számot is, aminek nagyon örültem, mert kezdtem késztetést érezni, hogy a zenész hátához csapkodjam mondjuk a szintetizátorát, de bármi mást is, amitől abbahagyja.

Megjelent egy cikk, miszerint a kuszaszemű MNB elnök aggódik a bitcoin miatt, mivel nem ellenőrizhető - általuk. Persze, még nem tudnak belőle lopni és adóztatni. Az szép lesz, amikor megpróbálják - mintha az elefántot akarná az egér ugráltatni. Bár az über kapcsán is követetlék a kormánytól a tiltást :)

Csak sikerült...a múltkori posztban leírtam, hogy eléggé egyedi helyzet állt elő a gépemen, főleg hardver tekintetében. Nem hagyott nyugodni a kérdés, felraktam a wine-t, aztán megpróbáltam benne emulátort futtatni. Gondoltam beállítom, hogy a legújabb driverrel használja a jó vga-t, így elkezdtem tovább hegeszteni. Aminek a vége az lett, hogy már boot közben lehal a rendszer, mert nem tud mit kezdeni a kártyákkal.

Ezt nevezném minősített öntökönrúgásnak...

Szerk: másnap este felélesztettem a rendszert, sajnos 0-ról. Most van nvidia, elméletileg wine is. Az adatokat már előtte lementettem, viszont pár alkalmazást még újra be kell lőnöm. Így már nem zavar annyira :) Nvidia friss driver - meg a nagy maci szerszámát azt!

- Nem szeretem a hétfőt!
- De Medve, csütörtök van...
- Nem érdekel, akkor sem szeretem a hétfőt!

Szokásos csütörtök esti párbeszéd a dojo életéből, ami ma reggel éppen aktuális. Van aki szereti a hétfőt?

Nem az oldalon megjelenő kommentekre gondolok - az még nincs egy darab sem :) - hanem a különböző hírportálokon megjelenő óriási végtermék halmokra. Akármelyik oldalon megjelenik egy cikk, ami csak kicsit kényes témát érint, azonnal elárasztják a bérkommentelő trollok - különösen, ha az egy belpolitikai dologról szól.

Két kommentnél többet nem kell többet keresni, és máris kezdődik a jelenlegi hatalom ellenfeleinek anyázása, mindenféle teljesen értelmetlen, demagóg szöveggel. Ha valaki reagál rá, akkor azt azonnal személyeskedésbe menve kezdik célzottan letrollkodni. Végül is, pont ugyanez történik a napi politikában is - karaktergyilkosság és demagógia 110%-on. Ez működik, ennyi elég a népnek. Ez nagyon elkeserítő.

Kijött a következő, batman közeli film trailere - Suicide Squad. Azért csak közeli, mert valószínűleg nem lesz benne denevérember, de kapunk egy új jokert, valamint egy kommandót, ami rosszfiúkból áll, de mégis valami jót kell véghezvinniük. Nagyjából 6-8 másodpercet mutatnak Jared Leto szerepéből, nekem jó előérzetem van. Nem, nem lesz olyan mint az előzőek, még véletlenül sem - remélem. Legyen új és merész.

Az egész videó alá egy régi queen számot tettek - Bohemian Rhapsody. Egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy ezzel a húzással milyen mértékben növelték a szimpátiámat és mennyire lenne jó enélkül a klip - mert ezzel együtt nagyon ütős. :) Az eredeti szám nem véletlenül klasszikus, remélem hogy a film felnő ahhoz, amit a trailer sugall. Kíváncsi vagyok, hogyan bontják ki Harley karakterét, hogyan formáják meg az új Jokert.

És nagyon remélem, hogy azt a karaktert, akit Jai Courtney játszik, nagyon hamar elteszik láb alól. Ez az ürge már több soron bebizonyította, hogy totál alkalmatlan a pályára, olyan szörnyűségekkel mint a Die Hard 5 vagy a Terminátor 5 - borzalmas. Bár az is lehet, hogy csak a rendezők voltak minden esetben kutyaütők, mert a Spartacus sorozatban, az előzmény évadban, a rá osztott közepes szerepet elég jól hozta. Mondjuk az is igaz, hogy közel sem főszerep volt, csak egy barát karakter, időnként felbukkanva. Vagy az HBO-nál nem engedték meg maguknak azt a töketlenkedést, mint a két említett film széria ötödik részeiben...

Az egész bejegyzést az indította el, hogy most is igen kényelmes gí nadrágban üldögélek itthon. Nem fanatizmusból, csak jelenleg nincs kéznél itthonra való hosszú nadrág, ez pedig eszméletlenül kényelmes viselet :)

A reggeli kávé közben olvastam, hogy a Nav közzétette a legnagyobb adótartozók listáját - van rajta majdnem 3 milliárd is. Szép, azért ezt elcsalni sem semmi. De ami jobban zavar, az egy ezen a héten kijött hír. Egy tanulmány szerint az élelmiszer ágazatban, országosan, felülről jövő jóváhagyással 1200 milliárdot csaltak el. Azért érezni a különbséget?

Amikor nekem volt 90k illetéktartozásom évekkel ezelőtt egy pillanat alatt tiltották a fizumat, kérdés nélkül. Miközben állami szinten ezek annyit lopnak el, amit elképzelni sem lehet. Ott rohadjon meg mindegyik...

A keddi edzés elején a sensei tartott egy rövid lelkesítést az otthoni fegyveres gyakorlás fontosságáról, de nem gondolta át teljesen, hogyan is mondja. Az eredmény az lett, hogy még másnap is ezzel ugratta mindenki :) Idézem, mert utána ezt írta be a csoportba:

Ha valaki félreértett volna ma edzésen, még egyszer: "a FEGYVEREKET vegyétek elő otthon gyakrabban, úgyis meglátszik, ha gyakoroltok, és ha előveszitek, az meg is fog látszani az edzésen! És akkor szeretni is fogjátok!" (Nehogy máshogy maradjon meg azoknak, akik az első szót elszalasztották...)

és az első kommentje:

"...és ránézésre meg tudom mondani, hogy ki nem vette elő otthon...

Ezért is jó edzésre járni :) Nem csak a mozgásban szakadunk meg, a röhögésben is :D

Álom, bár jelenleg inkább rémálom, mert igencsak határozottan akar felkerülni a gépekre :) Akiknek ez álom lehet, azok az emberek, akik a nem jó szándékkal közelítenek, gondoljunk bele:

  • rengeteg adatot küldenek a gépről és arról amit csinálunk
  • a frissítéseket és az egyéb dolgokat csak távolról lehet kezelni, helyben nem
  • úgy kezeli a programokat, ahogy a saját elbírálás szerint kell - installál, töröl

Szóval ha valakinek sikerül megszemélyesíteni egy MS szervert és a kliens el is hiszi, azt tesz a géppel amit csak akar. Még csak megfertőznie sem kell, a trójai rendszer szinten van beépítve...

 

Valamikor a múlt héten olvastam egy évindító cikket azzal kapcsolatban, mennyire elterjedt az asztali gépeken a linux. Arról, hogy ez miért nem fog igazán bővülni soha - az pedig a rendes hardware támogatás hiánya.

És pont belefutottam ebbe, méghozzá nagyon. Általános esetben, ha egy sima asztali géped van, már elég könnyen elkaristolhatsz, lehet hogy pár apróságot be kell hangolni, de nincs nagy gond.

De ha valami különlegesebb dolog akad a kezedbe, például egy olyan laptop, amiben van egy dedikált nvidia kártya az intel mellett és szeretnéd kihasználni? Esetleg a win környezetben megszokott funkcióval szeretnél élni, hogy a böngészéshez az intelt használja, a kemény dolgokra meg kapcsoljon át? Nos akkor kösd fel a gatyádat, mert bár egyre könnyebb, még mindig küzdős kérdés.

Viszont ha ezek mellé még playonlinux vagy wine is kellene, akkor valamit be kell áldozni, mert amivel működik a fentebb említett funkció - optimus - azzal az utóbbi nem megy. Namost a komolyabb kihasználáshoz ezek jó eszközök lennének, de nem akarnám, h másfél órát menjen csak a gép aksiról azért, mert néha használnám az erőtartalékait.

Szóval pont ezek a dolgok teszik - többek között - problémássá a linuxot még ma is és rettentik el a kevéssé hozzáértőket. Pedig lenne létjogosultsága, sok mindent pont ugyanúgy meg lehet oldani, van amit még jobban is rajta - például munkához évek óta használom - de egy otthoni használatra szánt rendszerhez ne kelljen pilótavizsga, ha nem csak böngészőben futó játékokat akarok megelégedni.

Az alternatíva persze ott van - windoz 7 képében, egyenlőre. A legjobb rendszerük még 2020ig él ha minden igaz, utána lesznek gondok. Nem az, h nem lesz újabb win, hanem az, hogy sok régebbi gép - mint az enyém is - nem kap drivert, támogatást. Anélkül viszont nem több mint egy drága papírnehezék, nagy teljesítménnyel, de mégis használhatatlanul. Pakolja tele ezt a pénsóvár, kényszerítős marketing stratégiát redmond, visszaélnek a helyzetükkel rohadt módon - ha mást nem is, ezt jól megtanulták az almától...

De négy év sok idő, a gép most jár az addig kitartó életciklusa felén, ha rajtam múlik, még akkor is gép lesz és akkor vakarózhatok majd, hogyan tudom használni.