Lábjegyzetben ide teszem azt is, hogy a tegnapi napon milyen jót mulattunk, pont az Egy doboz bon-bon című bejegyzésben említett filmhez köthetően.

Egy klasszikus filmmel töltöm el az estét, a Forrest Gump cíművel. Azt hiszem, hogy ez a film nagyon erős versenyben lenne, egy top 10 lista élvonalért. Tom Hanks zseniálisan játszik benne. De nem csak azért tartom jó filmnek, mert jók a karakterek, vagy a történet. Azért, mert sok olyan pont van benne, ami elgondolkoztat.

Az imént sétált át a házak között - és még még mindig hallani - egy nagyjából 30 főből álló, üvöltő, piáló és petárdázó drukker csapat.

Sokan vannak, akik utálják valamelyik napot a hétből, legtöbbször ez a hétfő. Az én esetemben ez a kedd. Valahogy minden erre a napra jön össze. Valahogy a projektek is ilyenkor a legrosszabbak, ilyenkor derülnek ki a f@szságok. Például az, hogy a szokásosan leosztott dolgok mögött még egy jó nagy adag szutyok lapul, amikről valahogy sosem esik szó.

Itt ülök a nappaliban, kezemben egy érintőképernyős telefononnal pötyögök egy bejegyzést a blogomra. Amit egy saját magam összerakott kis kártya szerver futtat.

"Ááá,te rugólábú szemétláda!" - theAniCat és a rugólábú ninja játék találkozása :)

Ma reggel ismét arra ébredtünk, hogy elveszett egy óra, az ilyenkor szokásos állítgatás miatt. Ami azt illeti kíváncsi lennék rá, kinek éri meg ez az egész még mindig. Amikor bevezették, különböző spórolási indokokat hoztak fel. Sok tanulmány viszont arról szól, hogy amennyit spórolnak vele közvetlenül, az áram fogyasztáson, többszöröse bukik ilyenkor termelékenységben, vagy éppen a zavar okozta baleseteken. Ami viszont ezt a bejegyzést elindította, az egy emlék volt; nagyjából 2000-2002 közötti.

A dumaragu websorozat befejezésének emléket állítva a HH mostani epizódja egy számomra klasszikus filmről szólt: Az ötödik elem.

Az általános kék színezésről elkezdtem eltolni a zöld felé az oldalt. Az adminon megváltoztatva csak bizonyos részekre hat, a többihez kézzel kell megadni. Ebből saját template lesz, pedig nem akartam. Ha egyszer belenyúlok, sosem lesz vége :)

szerk.: Igen, így határozottan fura. Bizonyos elemek hoverje még mindig az alap kék. Revert...

Ma éppen elmélkedés közben jutott eszembe egy kérdés, amin nem foglalkoztat túl széles rétegeket; rosszabb esetben kiröhögnek érte. Meg lehet-e  határozni egy abszolút inerciarendszert a mozgásunkra az univerzum szepontjából.

A funkciók bővítése érdekében bekerült egy galéria modul, egy jól bevált komponens. Amióta utoljára használtam, remek funkciókkal bővült, például egyszerűen át lehet hozni a képeket a picassa albumból. (Kíváncsi vagyok meddig :))  Mindenesetre sikerült úgy összerakni, ahogyan szerettem volna.

Ja igen, az agyonhasznált komment dobozt is meg kellene hegeszteni. Majd.